Kelemen Kata-esküvőszervező

Kelemen Kata esküvőszervező vagyok.

A rendezvények világába születtem bele édesapámnak köszönhetően, így már kiskamasz koromban belátást nyerhettem a szervezésbe hol, mint jegyszedő, aztán felügyelő, segéd, de mint fellépő is bizonyos esetekben. Középiskolásként már tudtam, hogy én is ilyen területen szeretnék majd tevékenykedni – már akkor az esküvők miliője vonzott -, ezért is választottam az idegenforgalmi és szálloda szakot a Pannon Egyetemen. Megtartva szenvedélyemet a tánc iránt a főiskola alatt megszerzett sportedzői képesítéssel létrehoztam mai napig működő tánciskolámat, ahol a szervezői képességemet és kreativitásomat is megcsillanthattam a táborok, bemutatók, stb. megszervezése során.
Szerencsére az élet úgy hozta, hogy Budapestre költözésemkor lehetőségem adódott rendezvényszervezőként dolgozni, és még jobban belátást nyerni a sikeres rendezvények lebonyolításába.
Így már kellő gyakorlati tapasztalattal rendelkezve végeztem el az esküvőszervező tanfolyamot, mivel teljes biztonsággal tudtam, hogy a táncoktatás mellett ez a másik hivatásom.
Hozzáértésemmel és sokoldalúságommal biztonságban érezhetitek magatokat a Nagy Napon, hogy Ti ott már csak magatokra, a családra, rokonokra, barátokra figyelhessetek.
A Fancy Wedding For You értetek, nektek dolgozik, hogy az általatok elképzeltekből a leginkább kedvetekre valót hozhassa ki a jeles napon.

My name is Kata Kelemen and I am a wedding planner. I was born into the world of events thanks to my father, so even in my adolescence I could gain an insight into organizing events, either as a an usher, a supervisor, or an assistant or also in certain cases, as a performer. As a high school student I had already known that I would like to work in the same field – by then I had already been charmed by the atmosphere of weddings – and due to this, I applied to the major of Tourism and Catering at Pannon University. I never lost my interest in dance and during college I became a certified sports trainer. With the help of this certificate, I founded my dance school which has been operating since then, and at my school I was able to show and boost my creativity and organizing ability while planning camps, shows etc.
As luck would have it, when moving to Budapest I had the chance to work as an event planner and have an even closer look at how successful events are organized.
In this way, I had already had enough practical experience by the time I completed the wedding planning course, as I was absolutely sure that wedding planning was the dream job I was destined to do besides dance education.
With my professionalism and many-sidedness you can feel secure on your Big Day, so that you can focus exclusively on yourself, your family and relatives.
Fancy Wedding For You works for you to turn your ideas into reality on your Big Day.